Közlekedési büntetőjog
A Kovács Kázmér Ügyvédi Társulás a büntetőjogi jogterületen a közlekedési büntetőjogra specializálódott, évente általában 15-20 jelentősebb súlyú közúti baleset ügyében kap magyar és külföldi ügyfelektől megbízást.
A közlekedési balesetek eredményeképpen felmerülő jogi igények rendezése kizárólag a polgári jog eszközeivel nem történhet, ezért a Kovács Kázmér Ügyvédi Társulás védői tevékenység mellett közlekedési büntető eljárásokban sértetti képviseletet is ellát, figyelemmel arra is, hogy a büntető eljárások eredménye nagymértékben kihathat a polgári jogi követelések elbírálására is.
Az ügycsoport jelentőségét az adja, hogy a technikai fejlődés, a motorizáció hatására a közlekedési balesetek, káresemények száma napjainkra megsokszorozódott, és a Társulás névadója az 1989-es rendszerváltást megelőzően elsősorban a kártérítési és a közlekedési büntetőjog területén tevékenykedett, így ezen ügyekben is több évtizedes tapasztalattal rendelkezik.
A külön jogterületté fejlődött közlekedési büntetőjog gyakorlása során a Társulás szakmailag széleskörben elismert igazságügyi szakértőkkel rendszeres munkakapcsolatot épített ki.
A Társulás vezetője a Közlekedési Bírói Egyesületből alakult egyesület tagja.